Itt a reblogon már bő fél éve rendszeres téma a skizofrénia. Robi a skizofréniát elszenvedő oldaláról posztol itt. De mi a helyzet azokkal, akik egy légtérben, családban élnek egy skizofrénnel? Ők hogyan élik meg ezt a dolgot?

Első kézből számolhatok be arról, milyen egy skizofrén szülő gyerekeként felnőni, úgyhogy lássuk is a lényeget:

Milyen is egy skizofrén? Ha az ördögűző megszállottjához hasonló, habzó szájú, érthetetlen nyelveken dörmögő, szemforgató flepnist képzelsz el, hát ki kell ábrándítsalak. (A neten is csak efféle fotókat találni illusztrációként.) Valójában leszedált, belassult, szétesett (értsd: kissé rendezetlen külsejű), figyelemhiányos emberről beszélünk. Köszönhetően a rengeteg gyógyszernek.

Bizony, a mai magyar orvostudomány erre képes: lenyugtatni, eltompítani azt, ami hibásan működik. Ezért a fizikálisan teljesen egészséges (jelen esetben) fater napokon át az ágyat nyomja, aluszékony, mindennel órák hosszat szöszmötöl, és úgy általában nem tud magával kezdeni semmit. Egy másik világban él, gondoljuk mi. Mi, azaz a család meg igyekszünk ebben a világban élni, vezetni a háztartást, hajtani a betevőt, megfelelni a rendszer és az eljövendő elvárásainak (értsd: tanulás) stb. Míg ez a testileg 100%-os ember meg csak „malmozik” és nem segít. Persze mondogatjuk magunknak, hogy „Hát beteg!”, de valójában nem értjük. Nem áll össze a kép. És unos-untalan eszünkbe ötlik: „De hát miért?” Szeretnénk „normális” család lenni, haladni a dolgainkkal, vagy csak egyszerűen normális körülmények között élni. Mert, hogy egy fő keressen pénzt, vásároljon be, rendezze a gyereket, és a háztartást is vezesse… hát igen, olyan mintha a másik ott se lenne. Mintha elváltak volna, elhunyt volna, meg ilyenek. És tényleg, a másik ott sincsen. Látszik rajta. A fénytelen szeméből, a mozdulataiból, és úgy általában az egész lényéből. De hol jár, mit gondol, és egyáltalán mit miért tesz vagy nem tesz? És vajon mit érezhet? De bele sem kezd. Sosem mondja el. Talán mert nem bízik már abban, hogy megértik, hogy megérthetjük. Vagy ki tudja mi lehet a fejében? De tényleg nem tudni róla semmit sem, még azt is csak feltételezzük, hogy más világban létezhet…

És mit mond az orvostudomány? Vagy a pszichológia? Vagy a szomszéd Mari néni, aki a vajákossághoz is konyít egy cseppet? Hát ez az, hogy szinte semmit sem! „Szedni kell a gyógyszert. Ez már jobb nem lesz…” Ilyesmiket mondanak, és neked folyton csak az jár a fejedben, hogy nem lehet igaz, és valamit csak lehet tenni. De ahogy telnek az évek, egyre inkább ott lappang legbelül, hogy „Lehet, hogy mégsem. Lehet, hogy ez tényleg ilyen.” És csökkentenéd a gyógyszert, hogy ehelyett a letompult zombi helyett az „igazi” apáddal beszélhess, de nem lehet. Mert pizsamában megy a boltba, mert éjnek évadján álmában ordibálni kezd, mert egyszerűen képtelenség már így együtt élni vele, és mert már egész egyszerűen félsz tőle.

Úgyhogy ördögi kör, senki nem mond semmit, és még millió más problémát is felvet. Például azt, hogy nem mondhatod el senkinek. Pedig annyira jól esne kiönteni néha ezt a sok nehézséget, de köszi, inkább nem. Inkább nem vállalod fel, hogy téged is hülyének nézzenek. Inkább nem keresed a sajnálkozó pillantások mögötti balsejtelmeket: „Úristen, ez is örökölte ezt!” Inkább nem győzködöd a barátaidat, a pasidat, a munkatársaidat, hogy „Ez nem is örökletes.” Úgyis azt gondolják. Mert ma Magyarországon, 2016-ban még a legapróbb marhaságra is ráfogják, hogy genetikus, örökletes. Akkor miért ne épp erre fognák rá ezt a jól bevált, sehová sem vezető feleletet? Szóval küszködsz tovább magadban, amíg még bírod, amíg még lehet...

Minden ott kezdődik. De tényleg! Hidd el!

Ott, abban a szent pillanatban változik meg minden! Átlendülsz a túlpartra, a feje tetejére áll a világ! Szó szerint! Minden a fonákját mutatja! Nem lesz baj, hogy beszólnak, leszólnak, taszigálnak, kibeszélnek, rád beszélnek, semmibe vesznek, fenyegetőznek, megkörnyékeznek, elvárják tőled, kiharcolják tőled, minek és minek nem néznek, mit hallasz vissza és mit nem.

Semmi sem számít már, csak az lesz az érdekes, miért bánt ez téged? És tudod már jól, hogy annyi év telt el, de csak most látod azt, hogy rossz helyen keresgélted. Kerested az utcán, a rendelőben, a melóban, a reptéren, az autóban, a nemzetiben és a temetőben. Kerested a párod szemében. De nem lelted. Nem lelted meg azt, hogy mi a fészkes fene ment már megint félre benned. Hogy mért nem jó a kék cipő, és mért kell szürkéből is még egy? Hogy mért nincs időd soha semmire sem, amire kéne? Hogy mért nincs ott az, aki tegnap megígérte? Hogy mért késtél már ötödször a héten? Hogy mért nem érti meg, pedig már ezredjére kéred?

Rájössz, hogy a miérteket rossz helyen keresgélted. Rájössz, hogy így soha nem lesz vége. Mert nem változik parancsszóra egy sem. Se az apád, se a főnök, se a piac, se a szomszéd, se a hentes. Egy sem. Valami nem jó, valami mar, valami éget. És egész eddig csak azt nézted, hogy miért van ez, miért tesznek egytől egyig így, ahogyan te sosem tennél a helyükben. Mért támadnak, mért hanyagolnak, mért méregetnek, és pont téged! Miért kell ezt csinálniuk, hát nem veszik észre?

És elteltek az évtizedek, és nem vették észre. De látod már, hogy felesleges, időt rabló, és sosem lesz így vége. Sosem fognak megváltozni úgy, ahogyan azt mondod, hogy kéne.

És abban a szent pillanatban rájössz, hogy miért nem lett vége! És életedben legelőször azt mondod majd önmagadnak: „Kire vártál? Nem volt elég belőle? Te is hibás vagy! Sőt, igazán csak Te!” És amint ebben gondolkodsz már, rögtön látod, mit kell tenned. Látod azt, hogy megengedted az összes dolgot, ami sosem tetszett. Hozzájárultál azzal, hogy elhallgattad, hogy szemet hunytál, hogy elhessegetted. Hogy megalkudtál, hogy fogadkoztál, hogy nem álltál ki magad mellett. Hogy elnézted, hogy eltűrted, hogy maradtál, mikor úgy érezted menned kéne.

De semmi vész, mert mindez kellett ahhoz, hogy most először életedben, ebben a szent pillanatban már ne csak érezd, hanem tudd is, mit kell tenned!

Emlékszel még az első napra? Mikor először vittek iskolába. Még nem vagyok öreg, de már 25 éve! Neked most hány éve?

Pillanatképek, elmosódott érzések.  Te élesen emlékszel?

Emlékszem nylon köpeny volt rajtunk. Olyan vékony, sötétkék és nagyon meleg. Semmit sem engedett át, sem a szellőt, sem vízcseppet. Neked viselned kellett?

Egyenruha. Vajon miért? hogy mindenki „egyen” legyen? Vagy mert úgyis leeszed magad, és legalább könnyen kijön, csak letörlöd és minden okés veled? Szerinted miért kellett?

 Emlékszem, anyám bevitt az osztályterembe. Jó hosszú lépcső vezetett fel. Legalábbis akkor annak tűnt, meredeknek. Neked rémlik még az út odafelé?

Pár év múlva persze már kettesével szedtük ugyanezeket a lépcsőket.

Szóval beültettek az osztályba. Egy csomó szülő, egy csomó gyerek. Valami megbeszélésféle lehetett, egy ideig ott időztek a felnőttek. A tanító néni eligazította őket. Valami ilyesmi lehetett. Nálatok hogy volt ez?

 Aztán elszállingóztak, már nem láttunk egy szülőt sem. Emlékszem, Kati, egy rövid, göndör, barna hajú, szemüveges lányka elpityeredett. Azért mert már nem volt az anyukája mellette. Veled megtörtént ugyanez?

Túl sok volt az érdekesség. Színes, kézzel rajzolt ákombákomok voltak a falakon mindenfelé. Egész rajzlapnyi betűk, számok, meg ilyenek. Úgyhogy csak lestem és lestem. Lefoglalt, nem gondoltam arra, hogy mi lesz velem. Te hogy emlékszel?

Nagy volt a zsibongás, a tanító néni még nem erőltette a csendet. Azért mégis elővettünk idővel valami füzetszerűséget, ilyen összepárosítós, összekötős figurák, meg hasonlók voltak benne. Kék volt, meg piros, semmi különös, nem olyan sokszínű, mint a későbbiek. Nektek voltak már első nap füzeteitek?

Emlékszem, igazi klasszikus iskolatáskám volt. Bazi nagy és nehéz egy elsősnek. Kemény hátlap, festett műbőrszerű anyagból. Kék-piros színű volt, az unokatesómtól örököltem meg. Körülbelül elnyűhetetlen volt, és körülbelül nehezebb, mint a füzetek benne. Neked volt még ilyened?

Házit is kaptunk. Már az első nap, képzeld! De nem emlékeztem, hát másnapra nem is lett készen. Csak annyi maradt meg, hogy teljesen kiesett. Másnap hiába kérdezte a tanító néni, nem emlékeztem. Persze abból még semmi baj nem lett. Te mikor kaptál először házit életedben?

Két srác már akkor vitatkozott egymással. Egy magas barna és egy kicsit alacsonyabb szőke. A barna feszültnek tűnt, még a mozgása is, a szőke igazi utcagyereknek. Pár nap múlva már rendesen verekedtek. A Te idődben is voltak már ilyen korai veszekedések?

Úgy rémlik az első nap nem tartott sokáig, de mégis furcsa volt, hogy ezután naponta oda kell mennem. A pad kopott volt, lakkozott fa, nem volt festett. Pont jó volt. Pár év múlva már be sem fértem. Te meglátogattad később az elsős tantermed?

 7 éves voltam, késtem egy évet. Nyár közepén születtem, mint az osztályban a legtöbben. Bár nem tűnt fel annyira, hogy ki 6 és ki 7 éves. Te is késtél egy évet?

 Mikor haza értem, apám kérdezte: „Na, milyen volt?” És én nem voltam kitörő örömmel. Nem tudom miért. Talán már akkor éreztem, hogy nem ez lesz a kedvenc közegem. Neked tetszett az első nap? Hogy emlékszel?

Egy román fiatalember élménybeszámolójából:

„Bukarestben éltünk a barátnőmmel. Iráni bevándorló volt nálunk, s ettől talán még egzotikusabb a szememben. Ami azt illeti, ez volt az egyik oka, amiért beleszerettem…

Abban a pillanatban, amikor kidobott, úgy éreztem, hogy egy egész világ omlik össze bennem. Tervezgettük a házasságot, hogy körbeutazzuk a világot, de végül minden oda lett. Azzal indokolta, hogy nem szeretett eléggé, de nem tudta megmondani az elején. Biztos vagyok benne, hogy több volt ez ennél…

Szóval abban a pillanatban, amikor ez megtörtént, valami másba, valami nagyba kellett kezdenem. Szükségem volt rá, hogy belefogjak egy grandiózus projektbe, ami helyreállítja az önbecsülésemet és az önmagamba vetett hitemet.

És mi is lehetett volna őrültebb ötlet annál, hogy Alaszkából indulva, a világ leghosszabb útján (Panamerican Highway) elkerékpározzak egészen Argentínáig?

Szóval meggyőztem pár szponzort Romániában, hogy beszerezhessem a szükséges felszerelést, és elindítottam egy Indiegogo adománygyűjtő kampányt...

Az északi sarkkörnél (Alaszka)

Augusztus 5-én indultam és már közeledek a mexikói határhoz. 6600 km-t (4100 mérföld) tettem meg Észak-Amerikában a vadonban: Alaszkától Kanada kiterjedt pusztáin keresztül, a Yellowstone Nemzeti Parkon át… csodálatos utazás…

A hegyek árnyékában

Naplemente (Alberta, Kanada)

A hűséges útitárs

Nemzeti Park (Utah, USA)

Nemzeti Park (Utah, USA)

Mexikóban igazi kulturális élményre készülök. Alig várom a forróvérű embereket és a meleg időjárást, hiszen annyit küzdöttem már a téllel az elmúlt hónapokban.

Idaho, USA

-10 fokban (Utah, USA)

Montana, USA)

Ez az út több, mint amit várhattam volna. Minden nap a sátramban ébredek, előttem egy új táj, egy új része a világnak. Sokat kapok azoktól a csodálatos emberektől, akikkel találkozok, megmutatják, hogy van még humánum ebben a világban. Néhányan megállítottak, és felajánlották, hogy vendégül látnak éjszakára, sőt még anyagilag is támogatnak ha szükséges. Soha nem fogom elfelejteni a napot, amikor Utah-ban egy óriási hóviharba kerültem, és már az első család, amelynek ajtaján bekopogtam, meghívott vacsorára. Igazán szép este volt...”

A romániai fiatalember útját Facebook oldalán keresztül lehet támogatni az adomány gombra kattintva.

forrás, forrás

2015 nyarán nyitotta meg kapuit Japánban, Nagaszaki városában az első robot személyzetet alkalmazó szálloda.

A recepción egy élethű robotlány mellett egy bizarr, sportos csokornyakkendőt és londiner kalapot viselő Velociraptor fogadja a látogatót és ad némi eligazítást a bejelentkezésről.

A Henn-na nevű szálloda a Huis Ten Bosch vidámparkban található, amely egyfajta „holland Disneyland”-re emlékeztet kertjeivel, szélmalmaival és teázóival.

A hotel (http://www.telegraph.co.uk)

képek: visit-nagasaki.com

Bár a robotok általi üzemeltetés még csak kísérleti fázisban van, a szálloda tulajdonosa, Hideo Szavada úgy nyilatkozott, hogy tervei szerint ez lesz a "leghatékonyabb szálloda a világon" azáltal, hogy a munkaerő 90% -át robotok adják majd.

 A szálloda több más robotot is felvonultat: egy hatalmas mechanikus kar továbbítja a poggyászokat, egy kb. 30 cm magas robot (fent) magyarázza el a reggeli időpontját, a park látványosságait és a taxi rendelés menetét. A szobákban egy Chu-ri-chan nevű program kapcsolja a villanyt, mondja el igény szerint az időjárás-előrejelzést és ad telefonos ébresztést.

http://www.telegraph.co.uk

A Henn-na szálloda legolcsóbb szobái 36 font/éjszaka (kb. 15.000 Ft) körül kezdődnek, forgalmas időszakokban azonban árverésre bocsátják a szobákat, és a legmagasabb ajánlatot tevők nyerhetnek elszállásolást a hotelben. (Egy superior kétágyas szoba áprilisban 125 fontba (kb. 52.000 Ft-ba) került.)

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------

  Tokió, Japán fővárosa ad majd otthont 2020-ban az olimpiai játékoknak. Ennek apropóján 2016. márciusától Fujisawa-ban, egy Tokió közeli nagy tengerparti városban végeznek majd Robot Taxi kísérleteket. A taxik körülbelül 50 lakót szállítanak majd a város főútjain otthonaikból a kb. 3 km-re fekvő szupermarketekbe, hogy elvégezzék szokásos bevásárlásukat.

Ha a Fujisawa-i kísérletek sikerrel járnak, az olimpia szervezői ezekkel a Robot Taxikkal kívánják a sportesemények helyszíneire szállítani a résztvevőket. A japán fejlesztők hisznek az GPS, radar és „sztereó” látású kamerák kombinációját használó járművek sikerességében, azonban a kísérletek alatt biztonsági okokból kísérőkkel utaznak majd a Fujisawa-i lakosok, ha mégis emberi beavatkozásra lenne szükség.

A közzétett nyilatkozatok szerint Fujisawa vezetőségének az a célja, hogy lakóhelyük legyen Japán első fenntartható "okos városa", ahol vezető nélküli járművek közlekednek majd az utakon.

A kísérleteket az is indokolja, hogy Japán a leggyorsabban öregedő társadalmak egyike, az idős vezetők által okozott balesetek száma pedig jelentősen nőtt az utóbbi években. A 75 éves vagy annál idősebb vezetők száma 2013-ban 4,25 millió volt, és három éven belül ez a szám várhatóan meghaladja majd az 5 milliót!
A japán rendőrség szorgalmazza a 74 évnél idősebb vezetők rendszeres egészségügyi felülvizsgálatának szigorítását, mivel statisztikájuk szerint 2013-ban 458 halálos közúti baleset okozója volt 75 éves vagy annál idősebb vezető, ami az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest 20%-os növekedést mutat!

A Robot Taxik bevezetése várhatóan fokozza majd a vezető nélküli járművek közötti globális versenyt, melynek résztvevője többek között a Google, a Ford és a BMW.

A brit kísérletekről videó itt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

De nem csak a közúti forgalom állítja kihívások elé az egyre inkább elöregedő japán lakosságot. Az időskori gondozás legújabb fejlesztése a RIKEN-SRK Collaboration Center ötlete, a Robear névre keresztelt, medvére emlékeztető beteggondozó. A robot az idős gondozottak mozgatásában nyújt segítséget, pl. átemeli őket a kerekesszékbe, támaszul szolgál rövid sétáikhoz stb.

Toshiharu Mukai, a projekt vezetője így nyilatkozott: "Nagyon reméljük, hogy ez a robot úttörő szerepet játszik majd a betegápolásban, tehermentesíti a gondozókat a folytonos emelgetéstől. Célunk, hogy folytassuk a kutatást, és egyre praktikusabb, ugyanakkor nagy teherbírású robotokat fejlesszünk, melyek erőteljes, mégis gyengéd gondozást nyújtanak majd az időseknek."

Robear egyelőre kutatási fázisban van, a fejlesztők további célja 140 kg-os súlyának csökkentése, valamint biztonságának növelése azáltal, hogy az egyéb darukhoz és emelő szerkezetekhez hasonlóan emeléskor lábai oldalra kinyúljanak, minimalizálva ezzel a felborulás kockázatát.