Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Régi idők luxusa – a legendás Pullman hálókocsi

Az automobil és a repülőgép megjelenése előtt az Amerikai Egyesült Államok közlekedésében a vasút kapta a legfontosabb szerepet. A hatalmas távolságokat átszelő vasparipák azonban kevés kényelmet nyújtottak utasaiknak.

 

Ezen kívánt változtatni az azóta világhírűvé vált George Pullman, aki már 1860-ban kísérletezett kényelmesebb és tágasabb hálókocsik kivitelezésével.

pullman hálókocsi vasút

Hálókocsi tervrajz

pullman hálókocsi vasút

Az első Pullman hálókocsi

Az igazi áttörés azonban 1865-ben jött Pullman számára, aki ebben az évben magának az elnöknek, a gyilkosság áldozatává vált Abraham Lincolnnak a temetésén működött közre. Egészen pontosan a ravatalhoz szállító kocsit biztosította Pullman cége, nem csoda hát, hogy a jeles megbízatást követően egyszeriben fellendült a kereslet vasúti hálókocsii iránt.

pullman hálókocsi vasút

Abraham Lincoln ravatali kocsija

A befektetők felbukkanására sem kellett sokat várni, és a cég, a Pullman Palace Car Company 1867-től teljesen elkötelezte magát a vasúti hálókocsik gyártása iránt.

pullman hálókocsi vasút

Egy Pullman részvény

A végeredmény sokkal több lett, mint a hálókocsik puszta puffozása, Pullman a vasúti közlekedést valóságos élménnyé varázsolta.

A lenti képeken már az 1890-es évek kiforrott fejlesztése látható! Érdemes alaposan szemügyre venni a részletes kidolgozású díszítéseket és a csillárokat!

pullman hálókocsi vasút

pullman hálókocsi vasút

pullman hálókocsi vasút

pullman hálókocsi vasút

pullman hálókocsi vasút

pullman hálókocsi vasút

forrás

Tovább

Anyukája cigarettáztatta meg egy éves babáját!

Az Instagramon közzétett fotó megrázta a spanyol közösségi médiát.

baba cigaretta anyuka

A képen jól látható, amint felnőtt kéz tartja a kisgyermek szájához a cigarettát, amely a szívástól felizzik. A képet egy lapelirrojah_delbarriooh nevű Instagram felhasználó (lenti képen) tette ki a lapjára.

baba cigaretta anyuka

A gyermekhez fűződő viszonya világosan megállapítható volt a képaláírásból: "Már egy évesen dohányzol, szeretlek kicsim, te vagy az én ****** életem."
Az anyuka adatlapja szerint Valenciában él és 18 éves.

A kép 2.800 „tetszik”-et kapott és 39.000 hozzászólást. A hozzászólók többsége "kegyetlenség"-nek nevezte a látottakat, vagy megpróbálta felhívni a rendőrség figyelmét.

Egy felháborodott felhasználó felelősségre vonást követelő kommentjére az anyuka csak annyit reagált, hogy "Rohadj meg a pokolban!"

 Antonio Nieto, a Spanyol Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke azt nyilatkozat az eset kapcsán, hogy a beszívott füstnek a baba egészségére gyakorolt hatása "rosszabb lehet, mint a heroinnak".
"Azoknál a gyerekeknél, akik passzív dohányzásnak vannak kitéve, nagyobb valószínűséggel alakul ki tüdőrák, mint asztma vagy krónikus bronchitis." - tette hozzá.

forrás

Tovább

Le a műanyag palackokkal! Kérsz egy golyó vizet?

műanyag palack víz környezetvédelem találmány

A műanyag vizes palackok környezetre gyakorolt hátrányos hatását jól szemlélteti, hogy csak az Amerikai Egyesület Államokban mintegy 50 milliárd műanyag palack hulladék keletkezik minden évben, melynek csak 23%-a kerül újrahasznosításra. Tehát 38 milliárd műanyag palack kezdi meg évszázados bomlását évente.

A műanyag palackok kiváltására a londoni székhelyű Skipping Rocks Lab állt elő az Ooho! névre keresztelt ötlettel, amit az Európai Unió támogatásával fejlesztett ki.

műanyag palack víz környezetvédelem találmány

Az Ooho! tulajdonképpen biológiailag lebomló hínár- és kalcium-klorid alapú membránba ’csomagolt’ víz, amely emberi fogyasztás szempontjából teljesen biztonságos. Halványan emlékeztet egy szilikon implantátumra, lényegében egy vízzel teli ehető ballon.

műanyag palack víz környezetvédelem találmány

Elkészítése során műanyag palackozás helyett jéggömbökre folyatják a folyékony membránt. A membrán megszilárdulásával, és a víz megolvadásával jön létre a képeken is látható ballon. Egyetlen ballon létrehozásának költsége 2 cent.

műanyag palack víz környezetvédelem találmány

Az ötlet a tavalyi évben elnyerte a Lexus Design Award fődíját.

forrás, forrás

 

Tovább

Két fejjel született csecsemő Bangladesben!

Két fejjel született csecsemő 2015. novemberében Bangladesben!

kétfejű sziámi ikrek csecsemő újszülött

A gyermek Brahmanbaria tartományban született császármetszéssel, de légzési nehézségei miatt átszállították az ország legnagyobb kórházának intenzív osztályára, amely a fővárosban, Dakkában található.

A kórház szóvivője szerint: "A két fejtől eltekintve minden szerve olyan, mint egy normális újszülöttnek, két karja és két lába van."

A dicephalic parapagus nevű rendellenesség egy rendkívül szokatlan formája a sziámi ikreknek, ahol csak egyetlen szervezet alakul ki. 50-100 ezer születésre egyetlen ilyen eset jut.

Ugyanakkor ezeknek a csecsemőknek 60%-a halva születik, vagy röviddel születése után meghal.

A gyermek apja szegény földműves, aki azt nyilatkozta, hogy "megdöbbent", amikor meglátta a kislányt. Azt mondta: "Két teljesen kifejlett feje van. Két szájon eszik és két orron át lélegzik. Mégis köszönöm Allahnak, hogy ő és az anya jól vannak." Kifejtette továbbá aggodalmát, hogy a gyermek kezelésével járó többletköltségeket elő tudja-e teremteni.

kétfejű sziámi ikrek csecsemő újszülött

A hasonló rendellenességgel született csecsemőkre a Bangladeshez és Indiához hasonló országokban úgy tekintenek, mint élő istenekre. Így nem meglepő, hogy a "csoda gyermek" hírére több ezren gyűltek a helyi klinikához a környező falvakból, mielőtt átszállították a gyermeket a fővárosba.

Legutóbb tavaly született két fejjel újszülött Indiában egy olyan anyától, aki túl szegény volt, hogy ultrahangra járjon terhessége alatt, azonban a csecsemő 20 napot követően meghalt.
Az USA-ban ugyanezen, dicephalic parapagus rendellenességben szenvedő ikrek Abigail és Brittany Hensel médiahírességekké váltak, megjelentek az Oprah Winfrey Show-ban is és televíziós dokumentumfilmek is készültek róluk.
 

forrás

Tovább

Daganatos magzat méhen belüli műtéte

A floridai University of Miami Jackson Memorial Kórház Floridában 2010 májusában hajtották végre azt a műtétet, mely során egy magzat száján nőtt tumort távolítottak el.

(A hír nyilvánosságra hozásával 2 évet kellett várnia az orvosoknak.)

Gonzalez asszony rutin ultrahangra ment terhessége felénél, amikor is nyugtalanító kép tárult az ultrahangos orvos elé.

Úgy látszott, hogy a magzat buborékot fúj a szájából, ami körülbelül akkora volt, mint egy gyufásdoboz. A "buborék" volt, valójában egy daganat volt, ami a magzat szájából indult növekedésnek. (Ilyen eset 100.000 terhességből egyszer fordul elő statisztikailag.)

daganat anyaméh magzat terhesség

Az orvosok azt mondták Gonzalez asszonynak, hogy kevés esélyt látnak lánya túlélésére, és élve születés esetén is sok műtéti beavatkozásnak néznek majd elébe.

Gonzalez asszony és férje Alain felkeresték Dr. Quintero-t, aki úttörője a magzati orvostudománynak és sok magas kockázatú beavatkozást végzett már csecsemőkön anyaméhen belül.

Dr. Quintero tájékoztatta a szülőket az esetleges veszélyekről, és azt mondta: "Ezek a daganatok nagyon gyorsan növekednek, és vérzést is okozhatnak, ami a baba elvesztéséhez vezethet".
A műtétet endoszkópos ultrahang által vezérelték, az orvos csapat lézerrel tisztította meg a baba száját a terhesség 20. hetében, miközben Gonzalez asszony végig ébren volt, és csak helyi érzéstelenítésben részesült. A beavatkozás több mint egy órán keresztül tartott.

Gonzalez asszony később azt nyilatkozta: "Láttam, ahogy levált a daganat, olyan volt, mintha egy hatalmas kő esett volna le róla. Ahogy elúszott, megláthattam végre az arcát."

Öt hónappal később, 2010. október 1-jén, született meg egészségesen Leyna Mykaella Gonzalez! Csak egy apró heg maradt az egyetlen bizonyítéka a műtétnek, közel a szája sarkához.

daganat anyaméh magzat terhesség

daganat anyaméh magzat terhesség

A nyilvánosságra hozatalkor 2 éves kislány az életét megmentő orvosokkal.

daganat anyaméh magzat terhesség

forrás

Tovább

Utolsó kommentek