pánamerika szakítás kerékpár

Egy román fiatalember élménybeszámolójából:

„Bukarestben éltünk a barátnőmmel. Iráni bevándorló volt nálunk, s ettől talán még egzotikusabb a szememben. Ami azt illeti, ez volt az egyik oka, amiért beleszerettem…

Abban a pillanatban, amikor kidobott, úgy éreztem, hogy egy egész világ omlik össze bennem. Tervezgettük a házasságot, hogy körbeutazzuk a világot, de végül minden oda lett. Azzal indokolta, hogy nem szeretett eléggé, de nem tudta megmondani az elején. Biztos vagyok benne, hogy több volt ez ennél…

Szóval abban a pillanatban, amikor ez megtörtént, valami másba, valami nagyba kellett kezdenem. Szükségem volt rá, hogy belefogjak egy grandiózus projektbe, ami helyreállítja az önbecsülésemet és az önmagamba vetett hitemet.

És mi is lehetett volna őrültebb ötlet annál, hogy Alaszkából indulva, a világ leghosszabb útján (Panamerican Highway) elkerékpározzak egészen Argentínáig?

pánamerika szakítás kerékpár

Szóval meggyőztem pár szponzort Romániában, hogy beszerezhessem a szükséges felszerelést, és elindítottam egy Indiegogo adománygyűjtő kampányt...
pánamerika szakítás kerékpár

Az északi sarkkörnél (Alaszka)

Augusztus 5-én indultam és már közeledek a mexikói határhoz. 6600 km-t (4100 mérföld) tettem meg Észak-Amerikában a vadonban: Alaszkától Kanada kiterjedt pusztáin keresztül, a Yellowstone Nemzeti Parkon át… csodálatos utazás…

pánamerika szakítás kerékpár

A hegyek árnyékában

pánamerika szakítás kerékpár

Naplemente (Alberta, Kanada)

pánamerika szakítás kerékpár

A hűséges útitárs

pánamerika szakítás kerékpár

Nemzeti Park (Utah, USA)

pánamerika szakítás kerékpár

Nemzeti Park (Utah, USA)

Mexikóban igazi kulturális élményre készülök. Alig várom a forróvérű embereket és a meleg időjárást, hiszen annyit küzdöttem már a téllel az elmúlt hónapokban.

pánamerika szakítás kerékpár
Idaho, USA

pánamerika szakítás kerékpár

-10 fokban (Utah, USA)

pánamerika szakítás kerékpárMontana, USA)

Ez az út több, mint amit várhattam volna. Minden nap a sátramban ébredek, előttem egy új táj, egy új része a világnak. Sokat kapok azoktól a csodálatos emberektől, akikkel találkozok, megmutatják, hogy van még humánum ebben a világban. Néhányan megállítottak, és felajánlották, hogy vendégül látnak éjszakára, sőt még anyagilag is támogatnak ha szükséges. Soha nem fogom elfelejteni a napot, amikor Utah-ban egy óriási hóviharba kerültem, és már az első család, amelynek ajtaján bekopogtam, meghívott vacsorára. Igazán szép este volt...”

A romániai fiatalember útját Facebook oldalán keresztül lehet támogatni az adomány gombra kattintva.

forrás, forrás